|
Orbán Béla: Sabbath Semini Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség istentiszteleti alkalmán
2013.04.06.
Peszach után vagyunk, s a szombat neve, Sabbath Semini, vagyis 8. nap. Isten számrendjében a nyolcas számnak pozitív értelme van. Isten minden eszközt alkalmaz arra, hogy mi megkapjuk az üzenetét, így a számok jelentését is. A nyolcas szám arról szól, hogy új kezdete, és Peszachnak a 8. napján vagyunk, tehát egy hét napos ünnepnek a 8. napja, amikor búcsúzik az ember, és nem akar elmenni, akkor meghosszabbítja az ünnepet, de nem erről szól. Arról szól, hogy Peszach után egy új kezdetnek kell kezdődnie, s ez a 8-as szám jelzi, hogy új kezdet. Ennek ellenére ez a heti szakasz Áron gyermekeinek, Nádábnak és Abihunak a megégéséről szól, miközben a haftarai része Sámuel könyvéből Uzzának a megítélése, megölése. Hát nem egészen az új kezdetéről szól ez a két rész, úgy tűnik, de mégis arról szól. Miért szól az új kezdetéről majd későbbiekben erre is kitérek, de Mózes 3. könyvének a 9. fejezetével kezdem, hogy össze tudjam kapcsolni a heti szakaszt a prófétai résszel. „1. És lőn a nyolczadik napon, hogy szólítá Mózes Áront és az ő fiait, és Izráelnek véneit. 2. És monda Áronnak: Végy egy borjút, fiatal bikát bűnért való áldozatul, és egy kost egészen égőáldozatul,… 22. Azután felemelé kezeit Áron a népre, és megáldá azt és leszálla, miután elvégezte vala a bűnért való áldozatot, az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot. 23. És beméne Mózes és Áron a gyülekezetnek sátorába, azután kijövének és megáldák a népet, az Úrnak dicsősége pedig megjelenék az egész népnek. 24. Tűz jöve ugyanis ki az Úr elől, és megemészté az oltáron az égőáldozatot és a kövérségeket. És látá ezt az egész nép, és ujjongának és arczra esének.”
Lőn a nyolcadik napon, semini. S mégis elrejtetten itt van egy új kezdete. Ha az előzményeket ismerjük, tudjuk azt, hogy az előző áldozatokat, valamennyit Mózes tette meg. Áron nem áldozott. A papok nem áldoztak. Mózes áldozata után egy új kezdet keletkezik most a Biblia szerint, amikor az áldozatok bemutatását továbbiakban nem Mózes végzi, hanem Áron, majd a fiai. Új kezdet ez bizony! Ha megnézzük ennek a paralleljét az újszövetségi időkben, akkor ez az új kezdet ebben a templomban, amit Krisztus Testének nevezünk, ebben is érvényes és működik. Már nem a Király áldozik, hanem a Főpap. A király adta át a főpapnak, Krisztus adta át Jézusnak a feladatot, hogy az áldozatot vigye oda az Atya elé. Ezen el lehet gondolkodni. Tudom, hogy újszerű, de mégis ott van a parallel. Volt egy idő, amikor Peszach volt, golgotai áldozat, s itt történt az a 8. nap, amikor az áldozati rend megfordul, a hatalmon levő Krisztus a Főpapot felhatalmazza az áldozatok elvégzésére. Ekkor történik, amit oly sokszor elmondok, hogy Krisztus a Jézus, amikor az uralkodó Messiás Király minden hatalmat képviselő, Isten hatalmát képviselő átadja az áldozatbemutatást Jézusnak. Kettéválik és egy! Ez a név, hogy Jézus Krisztus változik Krisztus Jézussá. Mózes átadta Áronnak a papi feladatot. S Áron folytatta. S a mi életünkben is, ez az új kezdete, amikor a király uralkodik és irányítja és felszólítja a benned levőt, hogy vigye az Atya elé a te áldozatodat, a népnek az áldozatát. Ez a fordulat most az új kezdete.
Azonban az új kezdetével együtt már olvashatjuk is tovább, hogy mi történik, negatív is, ami viszont nem új. A 10. fejezet:„ 1. Nádáb pedig és Abihu, Áronnak fiai, vevék egyen-egyen az ő temjénezőjöket, és tőnek azokba szenet és rakának arra füstölő szert, és vivének az Úr elé idegen tüzet, a melyet nem parancsolt vala nékik. 2. Tűz jöve azért ki az Úr elől, és megemészté őket, és meghalának az Úr előtt. 3. És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem. 4. Áron pedig mélyen hallgata. Szólítá azért Mózes Misáelt és Elsafánt, Uzzielnek, az Áron nagybátyjának fiait, és monda nékik: Jertek ide, vigyétek ki atyátokfiait a szenthely elől, a táboron kivül. 5. És odamenének, és kivivék őket az ő köntöseikben a táboron kivül, a mint szólott vala Mózes.
Ez a történet elég szomorú. Elgondolkodtató, hogy ott van a nagy felhatalmazással, nagy küldetéssel, hiszen Áron és fiai is meg lettek szentelve, fel lettek kenve a papi szolgálatra, ott van két ember, s mai példa is lehetne. Egyszerűen mondhatnám, hogy megvetik az ő szentségüket, a küldetésüket, a kiválasztottságukat, s ahogy itt az írásban olvassuk, idegen tüzet vittek az oltárra. Mi is az az idegen tűz? Ma mi az idegen tűz? Mi volt a baj? Felmentek, áldozatot tettek, tulajdonképpen, ha úgy veszem, semmi rossz nincs benne, hiszen felvitték a tömjénezőt, hiszen jó illatú áldozatot akartak Istennek adni. Igen. Csak van egy probléma, ha Isten mond valamit, akkor te ne vedd el Istennek a szentségét, ne másítsd meg semmiben Istennek a szavát, mindazt, amit feladatul, szolgálatul kaptál úgy végezd, hogy ne legyél te benne, mert nem te vagy az, aki a tüzet adtad.
Ha elolvassuk részletesebben a 9. fejezetet, akkor láthatjuk, hogy az áldozatot nem Áron gyújtotta fel, hanem Isten fogadta el. Éppúgy, mint valamikor Káin és Ábel történeténél, éppúgy, mint Illés történeténél, itt is ugyanaz történik. Isten jelezte, hogy elfogadta az áldozatot. Nem a papok, nem Áron vitte fel a tüzet. S Istennek a visszajelzése, az égetése, a tűz annak a jele, hogy elfogadta az áldozatot. Azonban az én tüzem mást jelent, Isten helyetti. Nem Isten elé tettem, hogy itt van, jó illatú áldozatként fogadd el, hanem én tettem valamit Isten elé, én tüzeskedtem, én akartam, s ebben benne van az én. Nem Isten! Én áldozok, s nem Isten fogadja el az áldozatomat. Talán a pogányságban jobban megtalálható ez, hogy áldozatot viszek fel, és mindent rendesen csinálok, de nem Istentől való, nem Isten szerinti. S itt van az, ami ma is érvényes, amikor az oltáron, az istentiszteleten, nincs szétválasztva a szent és a profán. Nincs szétválasztva ami világi, és ami Istentől érkező. Lehet sok-sok tanítást hallani, de kevés a prédikáció, ami Isten szavát adja, amit valaki tolmácsként, üzenetként mond, hogy ezt hoztam nektek. Nincsen. Van tüzeskedés. Én megyek, és én hálát adok Istennek, és mennyi, de mennyi rossz dicsőítés van. Mennyi, de mennyi rossz gyülekezeti buli. Mennyi olyan, amit tett ez a két ember. El sem tudnám ítélni emberileg, hiszen tömjént vittek. Nem szentségtelenítették meg látható módon az oltárt, ott szolgáltak, csak nem kérte rá senki őket, és nem adták meg Istennek, hogy övé minden, még a tűz adásának a lehetősége is. S mindaddig, míg Isten nem ad parancsot, hogy adj tüzet, addig te ne tedd, mert Ő az, aki elfogadja az áldozatot, Ő az, aki elfogadja a háládat, s nem a te háláddal kell fizetni Istennek. A profánnak és a szentnek a szétválasztása ebben a történetben igencsak szembetűnő. Jó lenne megérteni, hogy Isten mindent és mindenkit megéget, ha az profán, nem Istentől való, nem megszentelt. Szolgálat, hálaadás, dicsőítés, bármi, Isten megégeti, de nem állítja meg a folyamatot, az áldozat megy tovább és ad újakat és újakat. S mindezt azért kellett megtanulni a népnek, s ma is azért kell megtanulni, hogy szétválasztva a profánt és a szentet, tisztán tudja az ember tanítani a népet. S az a nép lehet a családod, s lehet bárki, akit rád bízott Isten. Tisztán tanítani, hogy nem én akarok Istennek hálát adni, hanem odamegyek és fogadd el a hálaadásomat. Kihagyjuk sokszor a legszentebb dolgokból magát Istent. Mi mondjuk az Igéket az Ő nevében, mi adjuk az ítéleteket az Ő nevében. Mindazt, amit a tűz ad, azt mi tesszük. Nem vagyunk mi tüzesek. Mi áldozatra, oltárra valók vagyunk, életünk, minden tettünk és cselekedetünk. Ne vigyük oda a nagy bizonyságainkat, hogy itt van, ha nem Isten tette, akkor nem szent, hanem te voltál. Nádáb és Abihu esetében is ez jön elő, hogy nem tudták elválasztani azt, ami Istentől való, és ami emberi. Hány szolgálatot hallgattam, hogy nem Istentől volt, hanem emberi volt. Jó volt, de az ítélet rajta van. Hány, de hány egyházban, felekezetben jó az igehirdetés, de nem Istentől megszentelt. A szó is tiszta, tömjén, áldás, de nem az, mert Isten marad ki belőle.
Amikor pedig Áronnak szólt az Úr, ezt mondta: „Bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet sátorába.” Ez is része annak, hogy tisztán lássunk, tisztán tudjuk Isten Igéjét adni. Mennyi, de mennyi dologgal szédítjük magunkat. Mennyi, de mennyi olyan részegítő dolog van igehirdetésként, amolyan pozitív gondolkodásnak nevezett részegítés, elszédítése az embereknek. Mennyi, de mennyi helyen használják azt, hogy amikor felvezetik az istentisztelet nevű összejövetelt, annyi ideig dicsőítenek, amíg már azt sem tudja az illető, hogy hol van, részeggé válik. Jónak tűnik, hiszen a bor jó. Jónak tűnik, hiszen a bor az öröm jelképe, de addig örülj, míg józan vagy, s annak örülj, amíg nem szállsz el. Határok vannak. Ne örülj. Ezért mondom azt is, hogy ebben a Nádáb és Abihu esetben, amikor ma ilyen oltárok működnek, ilyen események sűrűn előfordulnak, te tudsz örülni? Te tudsz most hallelujázni, amikor a testvéred tette, a testvéred Isten nevében mit meg nem tesz. Jó esetben csak hasonlít arra, hogy szent, de akkor is Isten ítél. Képzeld el, ha az oltárt megszentségteleníted, akkor mi van! Itt pedig csak egy lazaság van, ők Áron gyermekei, ők megtehették. Én hívő vagyok, megtehetem. Valami felsőbbrendű kasztnak a tagjai lehettek ezek a fiúk, ez a két megítélt, Nádáb és Abihu. Elszálltak. Úgy gondolom, hogy ez mai eset. Maradj a talpadon, és a hálaadásod valódi hálaadás legyen. Ne úgy menj Isten elé, hogy hoztam neked valamit. Ne bálvány módon tedd! Ne pogány módon cselekedj! Menj oda, hogy köszönöm Istenem. Az alázat, hogy Isten várja, de nem én adom. Én csak áldozatot viszek be. Odaviszem azt, amit Isten kért. Én nem tehetek semmit Istenért. Nem tehetek semmit profán, hitetlen módon. Az ítélet ebben az esetben tényleg egy új kezdete, mert Isten egy újat mutatott meg ez által is. Megmutatta, hogy mi a szent, s elindult az ároni vonalnak az áldozása, mert az új kezdete mindig tisztítással kezdődik. Minden új tisztítással kezdődik. A nyolc nap után megtörténik Áron és fiainak a felszentelése. Nyolc nap után megtörténik az új kezdete, amikor Isten elfogadja Áron áldozatát és a tüze megemészti, de egy idő után az új kezdetén azonnal megjelenik a tisztítás. Isten nagyon kemény módon elvárja, hogy aki Őt szolgálja, aki hozzá tartozik, aki az Ő papi rendjébe tartozik akár Krisztus által, tartsa be a szentségeket. Azt, amit Ő mondott. Nagyon egyszerűen fogalmazva: amit Ő mondott az szent, ne változtassuk meg, még ha nagyon szépnek és jónak tűnik, akkor sem. Magam is megtapasztaltam az életem során nagyon sok hamis dicsőítést, nagyon sok önmagamat feltüzelő dicsőítést. Csoda, hogy Isten kegyelme megtartott. Csoda, mert akkor ítélet volt, most viszont Isten figyelmeztet, hogy ne tedd! Tedd tisztává az oltárt, tedd magad akaratától szabaddá.
A prófétai rész Sámuel könyvében van, de most a Krónikák első könyvéből a 13. fejezetből veszem elő a másik új kezdetét, a másik seminit, a nyolcadikat, ami ugyanaz a történet, csak kicsit bővebben írja le. 1. Tanácsot tartott pedig Dávid az ezredeknek és századoknak fejeivel és minden elöljárókkal. 2. És monda Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha néktek tetszik, és ha az Úrtól, a mi Istenünktől van: küldjünk el mindenfelé a mi atyánkfiaihoz, a kik otthon maradtak Izráel minden tartományaiban, s velük együtt a papokhoz és Lévitákhoz, az ő városaik és vidékeik szerint, hogy ők is gyűljenek hozzánk. 3. Hogy hozzuk ide a mi Istenünknek ládáját mi hozzánk, mert a Saul idejében nem törődtünk vele. 4. És monda az egész gyülekezet, hogy úgy kell cselekedni; mert igaznak láttaték e dolog az egész nép előtt. 5. Összegyűjtötte azért Dávid mind az Izráel népét Egyiptomnak Nílus folyóvizétől fogva egészen Hámátig, hogy az Istennek ládáját elhozzák Kirjáth-Jeárimból. 6. Felment azért Dávid és vele az egész Izráel Baalába vagy Kirjáth-Jeárimba, a mely Júdában van, hogy onnan elhozzák az Úr Istennek ládáját, mely az ő nevéről neveztetik, a ki a Kerubok közt ül. 7. És helyhezteték az Isten ládáját az Abinádáb házából egy új szekérre; Uzza és Ahió vezetik vala a szekeret. 8. Dávid pedig és az egész Izráel tánczolnak vala az Isten előtt teljes erővel, énekekkel, citerákkal, hegedűkkel, dobokkal, cimbalmokkal és kürtökkel. 9. Mikor pedig jutottak a Kidon szérűjéhez, Uzza reá tevé kezét a ládára, hogy megtartsa, mert az ökrök félre tértek vala. 10. És az Úrnak haragja felgerjedett Uzza ellen, és őt megverte, hogy reá tette kezét a ládára, s meghalt ugyanott az Isten előtt. 11. Akkor Dávid igen megdöbbent, hogy az Úr ily csapással sújtotta Uzzát. Azért azt a helyet mind e mai napig Péres-Uzzának nevezik. 12. És félni kezdett Dávid azon a napon Istentől, mondván: Miképpen merjem magamhoz bevinni az Isten ládáját?! 13. És nem vitte be Dávid magához a ládát a Dávid városába, hanem elhelyezte azt a Gitteus Obed-Edom házában. 14. És az Isten ládája Obed-Edom házában volt három hónapig; és megáldotta az Úr Obed-Edom házát és mindenét, valamije volt. Nem véletlen, hogy ezt a történetet hoztam. Hiszen a történet szomorúsága, Uzzának a megítélése kicsit hasonló a két ároni gyermeknek a halálához, de mégis más. Mégis ez is mainak mondható, hiszen sok-sok ideig ott volt Júdában a törvény, ott volt a frigyláda. S történik valami. Dávid kerül hatalomra, és Dávid győzelmesen harcol, s valami eszükbe jut. Egy részt ők győztek, de Isten aki vezette, hiszen a láda a Seregek Ura nevét hordozza. Valahogy hiányzik a győzelem mellől az, aki győzött, a Seregek Ura. A mai korban mégiscsak el kellene gondolkodni, hogy amíg Saul volt a király, elfelejtették a törvényt. Elfelejtették a ládát, nem vették figyelembe. S ezért vettem most elő ezt a történetet, mert ez megmagyarázza, hogy „hozzuk ide a mi Istenünknek a ládáját, mert a Saul idejében nem törődtünk vele.” Voltak harcok, Saul király volt. Minden szépen ment a nép tekintetében. Sault a nép megválasztotta. Az, hogy milyen volt Saul, a népet igazából nem érintette, hiszen a népnek így közvetlen kapcsolata nem volt Saulnak a gyengeségeivel. Azonban mégis figyelmeztető. Ez a Saul király hogyan is került hatalomra? A nép akart királyt! Mi is akarunk királyt. Mi is akartunk és akarunk rendszeresen királyt, mert Istenre nem akarjuk rábízni a dolgainkat. Találunk egy jó pásztort, egy jó politikust, egy jó valamit, azonnal keresünk és találunk magunk fölé valakit. Még akkor is, ha figyelmeztet bennünket az a próféta, aki ma bennünk a Szent Szellem és emlékeztet, az a próféta, aki annak idején szólt, Sámuel, amikor mondta, hogy a királynak vannak különböző elvárásai. De nekünk kell. Sámuel nem tért ki a következményekre, amikről olvashatunk itt. Amíg Saul volt, nem törődtünk a frigyládával, a szövetség ládájával. Amíg folyik az, amit mi akarunk, amíg a mi általunk felkent és választott király uralkodik, addig nem kell a szövetség ládája. Amíg, úgymond minden rendben van, mint Saul idejében a királyság működött, addig nekünk nem kell. Van nekünk királyunk, az ő balhéja, ő csinálja, azért választottuk meg a mi királyunkat. Isten királyságát, ha megölni nem is tudja, megszüntetni nem is tudja, de háttérbe szoríthatja. Mi választottunk gyülekezetet, pásztort, vallást, sorba mondhatnám a királyokat. S a mi választásunknak a következménye, ha a Seregek Ura, akinek a neve ott van a ládán a két kerub között, nem működik. Ha nem működik Krisztus uralma, akkor el fogjuk felejteni Krisztust. Leszünk tagok, leszünk ilyen isták, meg olyan valakinek a követői. S valami hiányzik.
De Isten gondoskodik, hogy valahol meg van őrizve. Azért ott volt Júdában a frigyláda. S ha ébredésről beszélünk, beszéljünk akkor Dávidnak a cselekedetéről. Hívjunk össze mindenkit, aki hozzánk tartozik a Nílustól mindenfelé, minden tartományban, ahol vagyunk, hívjuk össze, s vegyük elő, vigyük föl Jeruzsálembe a frigyládát. Tegyük a helyére. Ezt kellene ma tenni. Ez az ébredés igazából. Dávid életének egyik legszebb pontja. Ez az, aminek tényleg valódi öröm a következménye. A nép táncolt és énekelt. Különösen érdekes, hogy amikor a másik leiratban olvasom nyárfákból készült hangszereken. Ez annyit jelent, hogy nem volt időd farigcsálni nemes fából, hanem ami volt, és menetközben azonnal tudtak mindjárt eszközöket készíteni és tudtak mindjárt csinálni eszközöket az Isten dicsőítésére. Nagyon sokat tanít ez nekünk. Mindjárt megváltozik minden. Tudod, hogy mire vár ez a világ? Arra a szövetségre, ami ott van valahol Júdában, és nem használjuk, mert van nekünk királyunk, van nekünk egyházunk, van nekünk nem tudom, micsodánk. Ezért kellene nekünk összejönni, nem negatív értelmű ökumenéban, hanem a szövetség láda köré, oda Krisztus köré, mert az Ő neve van a két kerub között, a kegyelem táblája, mert benne valósult meg az irgalom és a kegyelem táblája, igen, ott a kerubnál.
S mégis itt a negatív. Dávid tényleg megtalálta azt a megoldást, hogy mi hiányzik a választott népnek. A visszaállás. Hol van a szövetség? Mert Saul idejében a nép elfelejtette. Mi is a különböző évtizedekben és érák során elfelejtettük azt, hogy kivel is van szövetségünk. A zsidóság is szenved ebben, elfelejtette a szövetséget. A szövetségben kellene valahogy egy táborban lenni. Vegyük elő, hogy Isten mit akart, vegyük elő azt, amit adott nekünk. A frigyládát, a szövetség ládáját! Mi van benne? Mit adott benne Isten nekem útravalónak, úgy, hogy ha a Seregek Ura megy és a táblán levő, a két angyal között levőnek a neve jön velünk, akkor győztesek vagyunk. A győzelem után Isten meg akarja mutatni, hogy Ő a győztes. Győzelem után, amit tettek Dávid csapatai, Isten megmutatja, hogy Én akarok a győztes lenni, hordozzátok a nép közepette az Én nevemet, s a két kerub között az irgalmat és a kegyelmet. Hordozzátok! S a nép boldog volt, táncolt, örült, dobokkal, cimbalmokkal, teljes erővel és énekekkel. Ennek a másik formáját is ismerem, amikor táncol a nép, citerázik, énekel és dobol, csak valahogy nincs ott a szövetség. Valahogy a láda nincs ott, de a menet az megy. Kérdés, hogy hova. Egy másik virtuális Jeruzsálembe, amit kitaláltak, egy olyan úton, ami nem azonos azzal a Jeruzsálemmel, amit Isten ad. Nem az a hely, ahol Isten akarja látni az Ő szövetségét.
S van egy Uzza, aki viszi a szekeret, s az ökrök egy kicsit inognak, kicsit félrelépnek, s csúszkál a szövetség ládája. S már megint egy okos ember, már megint egy erős ember. Én segítek Istennek! Nehogy leessen a szövetség, nehogy valami baj legyen a szövetséggel, én megigazítom! S Isten azt mondja, hogy ennyi! Az ítélet halál. Komoly ítélet mindig is a halál. S a mi életünkben a Golgota óta ma is halál lenne, ha nem történt volna meg a keresztfai áldozat. Súlyos dolog, ha Isten helyett akarok bizonyos dolgokat megtenni. Súlyos következményekkel jár, ha Istennek a szövetségét én akarom igazgatni, s nagyfokú hitetlenség. Mert ha az a láda Isten tulajdona, Istennek a szövetségét képviseli, honnan mered venni azt a bátorságot, hogy Isten nem védi meg az Ő szövetségét? Honnan mered vállalni azt a hitetlenséget, amit Uzza tett, talán tudattalanul is, hogy ott volt Júdában, megőrizték, s most egy szekérről le fog esni. Honnan veszed azt a bátorságot, hogy temessed a kereszténységet? Isten egy szövetséget kötött, nem fog leesni a szekérről. Nem! Ott lesz az Ő népe között a szövetség. Nem egyházakról beszélek, az Ő népéről. Ott lesz a szövetség. Ma is inog, ma is kátyús az út, ma is nehéz azt mondani, hogy minden rendben van. Ma is nehéz sokszor hitben is megmaradni, Uram, meddig ez, és mi lesz ebből? De ne segíts Istennek soha! Ami az Övé, és ami az Ő szava, ami az Ő akarata, nem a te segítségeddel fog megtörténni. Az Ő akarata meg fog történni, még akkor is, ha inog az a szekér, ha az ökrök össze-vissza mennek, hogyha hívők keresztbe-hosszába még az árokba is húzzák, akkor sem fog leesni Isten szövetsége. Amíg ez a Föld Föld, addig a szövetség megmarad. Az a szövetség, amit Izraellel kötött, és az is, ami megújított és már más népekre is kiterjedő szövetség, mivel az örökösök száma növekedett csak, ugyanúgy megmarad. Nem kell neked Isten dolgaiba beleavatkoznod. Neked örülnöd kell, neked hitben kell lenned, és meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy legyen közöttünk a szövetség. Mindig is Isten szövetségéről és a megvalósulásáról, Krisztusról beszéljünk, hogy az Ő neve van középen. Még hogyha inog is a szekér, még ha a mi életünk is olykor inog, ne hidd azt, hogy le fog esni. Oly sokszor kellene erről beszélni talán azoknak, akik emberekkel foglalkoznak: ne segíts már neki! Amit Isten elrendelt felőle az lesz, úgy sem fog már a világba visszamenni, úgysem fog elveszni. Nem te fogod megmenteni, nem te vagy a kegyelmes úr. Nem! Csak egyre vigyázz: az ökröket úgy vezesd, hogy az úton maradjál. Uzzának nem az lett volna a dolga, hogy hátrafelé nézzen, hogy mi van, hanem előre kellett volna nézni! Előre, hogy az ökrök ne menjenek be minden buckába. Nekünk ez a feladatunk, ha élni akarunk. Nem hátrafelé, hanem arra vigyázni, hogy azon az úton, amelyik nem más, mint Jesua HaMassiah, azon menjünk, hogy az Ő neve a helyén legyen, köztünk legyen, és valóban működjön. Ez a feladtunk, és nem segíteni Istennek, hanem amit Isten mondott, betölteni tökéletesen, a mi tökéletességünk szintjén. Ha van ökör, akkor nekem vezetni kell. Ha vannak rám bízott dolgok, akkor nem össze-vissza viszem egyik árokpartról a másikra. Nem jobbra, balra nézek, hanem az a feladatom, hogy vigyem előre a szekeret az ökrökkel együtt. Nem nyúlj Isten dolgaihoz, nem kell módszer. Nem kell alátámasztani az Igét, az Ige önmagában szolgál valaki felé, ha Isten akarja. Neked csak egyenesen kell vinni, nem a göröngyös úton és az árokba.
Ez az, amikor a szentet és a profánt el kell választani ezen az úton is, nem lehetünk lazák. Amit Isten kimondott, hogy arra, akkor arra! Különben zötyögni fog a szövetség. Nem fog leesni, nehezebb lesz az út, de nem tőled függ, mert ő már elhatározta, hogy a szövetségét és az ígéreteit megtartja. Ne erőlködjünk! Nem kell segíteni Istennek, Isten dolgaiba beleavatkozni, Isten helyett tüzet vinni, ajándékot vinni. Isten nem kér ajándékot, hanem áldozatot, téged kér, nem segíteni, hanem arról gondoskodni, hogy tudjam, hogy hova kell menni. Nem azt kell nézni, hogy milyen most ez a kereszténység, az, amelyik közepette van Krisztus, hanem mi az az út, ami egyenes és sima, hogy ne zötyögjön már az a szekér. Nehogy kísértés legyen, hogy mi lesz Krisztus munkájával, Isten ígéreteivel! Tőled függ, hogy egyenes úton menjél. Ha hátra nézel és segíteni akarsz Istennek, akkor Isten azt mondja, bele avatkoztál a dolgomba. S ez érvényes akár egy másik ember életébe való beleavatkozásra, akár egy közös úton való menetelre, akár egy család életében is. Neked úgy kell menned, hogy fogod a gyeplőt, erre kell menni, egyenesen. Nézd az utat, s ne nézz hátra. Ha te látod Istennek az akaratát, hogy milyen úton akar vezetni és milyen céllal, akkor úgy is be fogsz jutni ökröstül, kocsistul, s a szövetség megmarad. Nekünk mindig előre kell nézni s nem hátra, menni és menni. S ez a hitben járásra is utal. Aki Istennek akar segíteni, az önmagában hisz és nem Istenben. S Istennek ott az ítélete, ez bizony másik isten, ez te vagy. S azt az istent, aki Isten mellett nem maradhat meg, téged megítél. Akkor meghalt Uzza, minket viszont megítél, hogy kegyelmet adhasson. Uzzának a neve valóban az, hogy erős. Árulkodó név. Tényleg erős vagy, hogy majd intézkedsz, hogy hogyan menjen Istennek a szövetsége, meg a kegyelem meg az irgalom, meg te akarod vezetni a Szentet, te akarod vinni Krisztust? Nem fordítva van ez? Neked kell menni arra, amit Isten mondott, s Krisztus uralma betakar téged. Még ha zötyög is az út! Ez a zötyögés Uzzának és a másik embernek a figyelmetlensége volt. Ha mi egyenesen megyünk, akkor Krisztus uralma stabil az életünkben, nem kérdéses, nem inog, nem kell félned, nem kell segítened egyáltalán Istennek.
A kérdés valóban az, hogy egyedül megyek-e, egyedül és egyenesen. Egyenesen, mert tudom, hogy mi a célom, s tudom vezetni az ökröket, s nincs zötyögés. Egy gyülekezetet lehet vezetni úgy is, hogy állandóan vigyázok a törvényre, a frigyládára. Állandóan módszereket keresek, állandóan segíteni akarok, kitalálom, hogy hogyan kell építkezni, meg vigyázni. Isten nem azt mondta. Isten azt mondta, hogy előre menjél, hogy akik tanítványként jönnek utánad, tudjanak utánad egyenesen menni, s előre menni, hogy maga a szövetség egyenesen menjen. Hiszen a frigyládának valahol van helye. A végállomása a szövetségnek az örökélet, a mennyország. Köztünk van Krisztus, hiszem, és így is élünk, de ne segítsünk Neki. Hallgassunk Rá, Ő megmutatta az utat, aki nem más, mint Krisztus. És az egyedül, egyenesen azt jelenti, hogy nincs baj, tudom, hogy hova megyek, tudom, hogy mi Isten akarata, s ha Ő akarta az életemben, és Ő mutatta meg az utat, akkor miért félek, hogy elvesztem a szövetséget. Miért félek? Lesz egy kis rázós helyzet, hogy ne lenne az életünkben, de a szövetség megmarad. Csak arra vigyázz, hogy mindig előre nézz. Nézz a lábad elé! A holnapi napon is nézz a lábad elé, nehogy a kocsi inogjon, a hited meginogjon. Mert ha nem nézel a lábad elé, nem nézed azt a célt, amit Isten adott neked, s nem azon az úton jársz, ami Krisztus, inog a szövetség. S a legrosszabbat teheted, akarok valamit, s máris vallásos leszek, máris farizeus leszek, máris én akarok Isten helyett intézkedni, amit Isten meg is ítél. Ha inog a szekér, semmi mást nem kell tenned, nézd meg, merre van az út, s azon az úton vidd tovább.
Felmerül persze az a kérdés, hogy amikor az egész nép teljes erővel, énekkel, citerákkal, hegedűkkel, dobokkal, cimbalmokkal és kürtökkel -bár akkor még nem voltak ezek, Károli próbálta jól lefordítani-, szóval az akkori hangszerekkel és gyorsan összerakott hangszerekkel örült, hogy a szövetség újra köztük van, akkor mennyire zavarta az ökröket, s mennyire zavarta Uzzát ez a dicsőítés? Most akkor mire kell figyelnem, az örömre, vagy az útra? Ha neked feladatod van, akkor az útra figyeljél! Hallani fogod a nép örömét, de az öröm között sose felejtsd el, az öröm nem megállás, az öröm természetes következménye egy útnak, egy lehetőségnek, s nem az öröm a fontos, hanem az út, amelyen vannak örömeink is. Ha Uzza ráfigyelt volna az örömre és a táncra és ő is bele lelkesedik, akkor az a szekér nem megy tovább, az ökrök viszik tovább, akkor fel is borult volna. Itt ez a két ember, Uzza és Ahió vitték a szekeret, nem táncoltak, nem énekeltek, nem fújták a hangszereket és nem hegedültek, csinálták a dolgukat. Úgy gondolom, hogy nekünk is így kell, ha Isten rád bízott valamit. Ne figyelj arra, hogy hogyan örülnek, ők Istennek dicsőítenek, Istennek adnak hálát, s ez soha ne befolyásolja a te szolgálatodat! Mert akár még itt, a népnek az öröme is, felboríthatja a szekeret. Mert ha az a célom, hogy tele legyek örömmel, nem fog menni, mert nincs, aki vigye előre. Ha Isten adott egy olyan feladatot, hogy elől kell menned, akkor az öröm nem a tied, nem miattad van és még részt sem vehetsz benne. Tied a szolgálat, a figyelem, és az úton tartása mindazoknak, akik örömben mennek, mindazoknak, akik áldják Istent, nehogy az legyen, hogy nem érnek célba a nagy örömködések közepette.
A két történet, Nádáb és Abihu, és Uzzának a története tulajdonképpen Istenellenességről szól. Az egyik Isten helyett, a másik szintén Isten helyett, mint segítő tévedtek. Mindkettőben jó szándék van, de mennyi jó szándék van bennünk, amikor rosszakat csinálunk?! Te segítettél már valakinek az életében, a szekerét megigazítottad, s közben lehet, hogy nem jót tettél. Isten helyett te akartál valamit. Te lehet, hogy vittél idegen tüzet fel, nagy hálaadást, de nem volt tiszta, idegen volt. Tényleg tiszták a mi oltárnál való megjelenéseink? Tényleg azért adunk hálát, amit Isten el is fogad? Tényleg Isten akaratában vannak dolgok, amiért mi hálaáldozattal tartozunk, tömjénezéssel, tehát jó illatú áldozattal, vagy a földi örömeinket visszük oda idegen tűzzel az oltárra? Bizony tapasztaltam sok ilyen földi örömet is. Mentek hálát adni Istennek a lottó nyereményért éppúgy, mint a megúsztam a bűnöm történetért, sok mindenért. S Isten ítélete bizonyára ma is érvényes ezekben. Tényleg azért adok hálát és azért megyek Isten elé hálaadással, mert az Ő akaratában van, vagy nem tiszta áldozatot viszek az oltárra? Ez legyen Nádáb és Abihu történeténél egy kérdés bennünk. De legyen ott az a kérdés is, hogy nem mi akartuk Istent megajándékozni, amikor Ő akar megajándékozni, mert ebben a pillanatban hasonlítunk Uzzának a történetéhez. Mi akarunk Istennek adni, mi akarunk Isten helyett valamit tenni, mi akarunk Istennek segíteni, Istennek ajándékozni. Isten pedig azt mondja: elvesztetted a lényeget, te nem hálaadó vagy, hanem valami más. Te magadat isteníted. Istennek hagyjuk meg az első helyet, a legszentebb helyet. S hogyha megyünk előre családban, közösségben, menetben, kevés az éneklés, valakinek kell vezetni az ökröket is. Valakinek kell az útra figyelni, hogy az az egyenes. S aki előre figyel, sose nézzen hátra, mert ha a szíve tudja, az utat is tudni kell, s a célt, az utat tudja, hiszi, elfogadja és engedelmes, akkor nem inog az a szekér, nem inog rajta a szövetség. Bennünket pedig nem a szekér tart össze, nem az öröm tart össze, nem az ökrök tartanak össze, hanem a szövetség tart össze, s erre vigyázni kell. Valakinek a feladata, hogy vigyázzon a szövetségre, s ennek a két embernek, Uzzának és Ahionak feladata volt a vezetés. A vezetés ilyen felelősség, hitbeli, céltudatos, s nagyon is engedelmes szolgálat, s ez mindenkire érvényes.
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |